Hámori Máté karmester a magyar zenei élet meghatározó alakja, akinek innovatív, sokoldalú tevékenysége a klasszikus zene minél szélesebb körű népszerűsítését célozza. Eredeti ifjúsági előadásai és nagy igénnyel összeállított tematikus koncertsorozatai is azt szolgálják, hogy új közönségrétegeket nyerjen meg a klasszikus zene műfajának.

A hazai zenekarok többségének visszatérő vendége, jelentős fesztiválokon vezényelt Európa számos országában. 2013. óta a Magyar Állami Operaház állandó karmestere, ahol azóta számos opera és balett bemutatót és előadást vezényelt. Ifjúsági programjai országos hírűek: több tucat saját fejlesztésű előadását sok tízezer gyermek látta már több mint száz különböző településen. Előadásai interaktívan ötvözik a költészet, a stand up comedy és a színház elemeit a magas szintű zenéléssel, középpontjukban az élményalapú nevelés áll. Kiemelkedő jelentőségűek a társadalmi integrációt célzó kezdeményezései, többek között a siketek és hallássérültek élőzenei élményhez juttatását célzó Beethoven projekt (kiemelt szövegbuborék), vagy a mélyszegénységben élő, jellemzően roma fiatalokkal együtt megvalósított Közös hang program. (kiemelt szövegbuborék)

2013-ban vette át a Danubia Zenekar művészeti vezetését, a zenekar azóta teljes körű szakmai és szerkezeti megújuláson esett át. Számos új sorozatot indított az együttessel, melynek koncertjei rendszerint telt házasak, és egyre fiatalabb közönséget vonzanak. Az első covid járvány alatt kifejlesztett Út a zenéhez oldal, (kiemelt szövegbuborék) amely afféle zenei Netflix-ként segíti az egyéniséghez passzoló klasszikus zenék felfedezését, vagy az iskolai zeneoktatást élményalapokra helyező Énekút zeneoktatási platform világszinten is innovációnak számítanak. (kiemelt szövegbuborék) Munkájának eredményeképp mára a Danubia Magyarország egyik legkarakteresebb és legmeghatározóbb zenei műhelyévé vált. Koncertjein szuggesztíven, és nagy precizitással interpretálja a repertoár sokszor feledésbe merült remekműveit, több ősbemutató mellett nevéhez köthető néhány Sosztakovics és Britten mű itthoni bemutatója is.

Művészi tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben, Óbuda Kultúrájáért Díjban és Liszt Ferenc díjban részesült, 2019-ben beválasztották a kultúra 50 legmeghatározóbb alakja közé.

Beethoven projekt

2020-ban ünnepelte a világ Beethoven születésének 250-ik évfordulóját. Ebből az alkalomból Hámori Máté életre hívta a Beethoven projektet, amely a világon egyedülálló módon azokhoz az emberekhez igyekszik közel vinni az élő zene élményét, akik leginkább tudnak azonosulni a nagy zeneszerző drámájával: a siketekhez és hallássérültekhez. A zenekari koncertek során a közönség tagjai lufik, kontakt hangszórók vagy akár különleges hallókészülékek segítségével igyekeznek átélni a zene hullámzását, a legbátrabbak pedig a zenekar tagjai között, a színpadon foglalhatnak helyet, megérintve a hangszereket, így kerülve kézzelfogható közelségbe a zenével. A hatalmas sikerrel futó projekt már több száz hallássérült és siket ember számára jelent egészen újfajta közösségi élményt, és rendkívül inspiráló a benne résztvevő muzsikusok számára is.

Közös hang

A Máltai Szeretetszolgálat 2013-ban hívta életre a Máltai Szimfónia programot, amely venezuelai minta alapján hátrányos helyzetű, jellemzően kistelepülésen élő gyerekek hangszeroktatását és zenei élményhez juttatását tűzte ki célul. A program az integráció, a közösségépítés, a motiváció és esélyteremtés célját tűzte ki maga elé, ezeknek a szem előtt tartásával álmodta meg Hámori Máté a program tovább bővítését 2019-ben. A Közös hang programban a legszorgalmasabb zenetanuló gyerekek a Danubia Zenekar művészeivel közösen készülnek fel olyan produkciókra, melyekben a cigány zenei dallamoktól a klasszikus idézetekig sok féle zene békésen megfér egymás mellett, és amely műveket (Ott Rezső alkotásait) közösen a Zeneakadémián és egyéb patinás helyszíneken adnak elő. 2022. elején a gyerekek Tarnazsadányi próbatermét ismeretlenek kirabolták, a hangszereiket elvitték, az ott lévő cimbalmot pedig felgyújtották. A Danubia közönségének önzetlen felajánlásából összegyűlt egymillió Forint segítségével a zenekar új hangszert rendelhetett a megsemmisült helyébe.

Út a zenéhez

A covid járvány megjelenésekor gyors reakciókra volt szükség, hogy a klasszikus zene előadói és közönsége kapcsolatban maradhasson. Ezt a célt szolgálta az Út a zenéhez klasszikus zenei videómegosztó oldal létrehozása, amely Hámori Máté ötleteként valósult meg. Az újdonságot az jelenti, hogy a pár másodpercestől több óráig terjedő videók nem szerzők vagy műcímek, hanem 40 kategóriába rendezve, hangulatok szerint böngészhető az oldalon, így a zeneileg kevésbé tájékozottak is gyorsan rátalálhatnak az aktuális hangulatuknak megfelelő zenére. Az oldal dinamikusan bővül, és már több mint 600 különböző videót tartalmaz, 2021-ben pedig kategóriájában elnyerte az Év honlapja díjat.

Énekút

Hámori Máté kiemelt missziója a gyerekek zenei élményhez juttatása. Magyarországon szerencsésnek mondható az a helyzet, hogy – ugyan már csak heti egy alkalommal – de a gyerekek részesülnek speciális énekoktatásban. Ennek az órának a hatékonysága azonban – tekintettel arra, hogy sem a módszerek, sem a tantervi követelmény, illetve ajánlások nem sokat fejlődtek az elmúlt évtizedekben – erősen változó. Ebben a helyzetben kíván segítséget nyújtani oktatóknak és diákoknak egyaránt az Énekút.hu, amely komplett, az Út a zenéhez.hu oldal koncert- és oktatási videóira támaszkodó, élményalapú óravázlatokat nyújt. Az óravázlatok szakítanak a kronologikus, zenetörténeti megközelítéssel, inkább az évszakok, hangulatok és mesék témájából kiindulva, régebbi és új, akár kortárs zenéket együtt használva, holisztikusan szemléli az értékes zenét és annak helyét az ember életében. A karmester célja, hogy hamarosan elérhetővé váljon az oldal minden magyar anyanyelvű iskolában.