Mi a próba?
Akiknek rejtély, ami egy szimfonikus zenekarban történik, beleértve a karmester teljesen obskúrus és vizuális ráolvasás-szerű ténykedését, annak talán dupla kérdőjel a próba intézménye. Pedig a zenészek – kivéve talán az operistákat – idejük túlnyomó többségét végeláthatatlan próbákon ülve morzsolgatják, és a dolog értelme – legyünk őszinték – sokszor őelőttük sem teljesen világos.
Az alapelvárás (ami persze ritkán teljesül maradéktalanul), hogy mindenki teljesen felkészülten érkezik az első zenekari próbára, tehát elvben nem az egyéni gyakorolgatás színhelye az egyébként igen drága mulatságnak számító 3 órás zenekari próba (a zenekar méretétől és minőségétől függően egy ilyen alkalom kb. 500.000-1.500.000 Forintjába kerül a zenekar fenntartójának). Hát akkor mire jó? Nos, ideális esetben, ha mindenki mindent tud, „csupán” az arányok, csúcsfények, tempók, karakterek, hanghosszok, hangszínek egységes beállításáról van szó, ez pedig mind a karmester felelőssége. Nem feladata, hiszen a pálca az istennek sem szól, de ezeket az „ügyeket” megnyugtatóan rendeznie kell, mielőtt közönség elé állhat az együttes. Az ilyesmi maradéktalan megvalósítása már nagyon is emberfüggő, van akinek egy, van akinek harminc próba kell(ene) az elégedettséghez, de ez csupán a siker egyik építőköve.
A próbák során dől el az is, hogy milyen lelkiállapotban, a karmesterben mennyire bízva mennek majd csatába a zenészek, rá merik -e bízni magukat az egyébként óriási stresszt jelentő koncerthelyzetben, és így a karmester – mint jó hadvezér – képes -e valami váratlan húzásra a nézők előtt, amivel katarzis közelébe vadíthatja a zenekarát. Egyáltalán, a hangszerévé válik -e az az 50-80-100 ember, aki mind a saját szakmája mestere (saját meglátása szerint legnagyobb mestere általában), és aki sokszor többet tud az előadás részletjelenségeiről, mint maga a maestro. Nos, ezt már a próbafolyamat alatt meg lehet sejteni, és bár sokszor a jól próbáló karmesterek koncertje dögunalomba fullad és fordítva, a (kölcsönös) bizalom létrehozásának aktusa a próba.
Akár a randi a szerelmi tettlegesség előtt, szükség van rá, ha maradandó élményt szeretnénk később. A bizalom viszont két irányú, így a fiatal karmesterek egyik legnagyobb „jé” élménye az szokott lenni, mikor először bízni kezdenek a zenekarban (saját tapasztalat). Ilyenkor csodák történhetnek, e nélkül a bizalom nélkül viszont a legkomolyabb próbafolyamat és a legfelkészültebb pálcavirtuóz is csak max. közepes, kicsit kelletlen és garantáltan felejthető együttlétre számíthat a színpadon. Az a sok ember pedig nem tettetett sóhajokra váltott jegyet…
Szóval, bízzunk a zenekarban, és csodák történhetnek!
______________
Szerző: Hámori Máté
