A történet szerint, amikor egy ifjú feltaláló megmutatta Leonardónak legújabb repülő masinája tervrajzát, a mester csak egy pillantást vetett rá, majd kijelentette, hogy a szerkezet sosem fog repülni. És ezt honnan tudja ilyen biztosan? – hebegte a leforrázott kolléga. Mert nem szép – hangzott a válasz.
A történet, azon túl, hogy szép (!), mélyebb értelmet is rejt magában. Ha úgy tetszik, titkos tudást, ami a tudomány korában élő ember félreértése nyomán szinte teljesen kiveszett a mi, tudomány utáni korunkra. A hópehelyben, a születésben, az emlékezésben, vagy az óra ketyegésében megbúvó szépség nem csupán bokréta a valóság kalapján: ő maga a valóság legmélyebb és igazi értelme – legalábbis a mi számunkra.
Mert mi az, ami megkülönböztet minket az őseinktől, mit adott nekünk, embereknek az evolúció, ami kiemel minket az állatiból? Talán az empátia, a bölcsesség, a tervezés képessége? Ezt sajnos gyorsan megcáfolja egy pillantás egy tetszőleges újság címlapjára. Az ajándék, amit az ember elsőként kapott a teremtésben, a legnagyobb felfedezés, amit az elmúlt kétmillió évben tettünk: a szépség. Ez a felfedezés nyitott kaput a túlvilág felismeréséhez, ez sarkallt minket a földi világ megismerésére, ez formálta törvényeink és államaink rendjét, ott őrködött legnagyobb vállalkozásaink felett a Kheopsz piramistól az Antarktisz felfedezéséig, ez tanított bennünket tisztelni és vágyakozni, ez tett minket emberré.
A szépség az a daimón, ami átlelkesíti szemünkben az egész világot, értelmet ad a babgulyásnak és az éjjeli beszélgetéseknek, a tudománynak és a néni szomorúságának a villamoson. Becsüljük meg nagyon ezt a kincset, mert általa tudtuk megszeretni magunkat és az egész mindenséget. Ne csökkenjen bennetek a szeretet! Ne halványuljon a szépség! Őrizzétek a lángot.
______________
Szerző: Hámori Máté
