Felkészül: a karmester! (1. rész)

Sokszor – rengetegszer – kapom meg azt a kérdést (a legnépszerűbb után persze, miszerint: most tényleg, minek a karmester egyáltalán? – de erről majd később), hogy hogyan is készül fel a karmester egy koncertre? Megpróbáltam hát összeszedni, hogy is megy ez – általában.

Karmester a Lenini úton

Az egyetlen „bölcsesség”, amelyet idézni tudok a véreskezű Vlagyimir Iljicstől – csak az elsős bizimen volt kalászos címer, hál’ istennek – egyben a karmester legfontosabb útipakkja is egész életére: Tanulni, tanulni, tanulni.

Nikisch – a tévedhetetlen tirannoszok őse

Persze nem tudom megírni, hogy hogyan tanul A Karmester, hiszen itt is számtalan szekta létezik. Most nem beszélnék azokról a megátalkodott zsenikről, akik fotografikus memóriájuknak vagy tévedhetetlen diktafon-agyuknak köszönhetően szinte soha nem tanulnak. Ezek közé tartozott például a legendás Arthur Nikisch, minden modern „nagy karmester” dédapja, az isteni Furtwängler példaképe.

Nikisch állítólag olyan fotómemóriával rendelkezett, hogy gyakran ki sem nyitotta próba előtt a partitúrát, majd a zenekarral egyszer átjátszotta a darabot, becsukta a kottát – és tudta. Az egész művet, fejből. Na, az ilyeneket egy megvető kézmozdulattal ejthetjük is, hiszen ők „nem értik ezt a kínt”, már amit a folytonos gubbasztás jelent a partitúra fölött. (Sovány vigasz a szerény képességű nemzsenik számára, hogy ennek a Nikisch-i gyakorlatnak is megvan a maga árnyoldala. A történet szerint egyszer Max Reger úgy tréfálta meg a blattolásra készülő mestert, hogy új művéből először a kettősfúgát szerette volna hallani. Nikisch őrült ide-oda lapozgatását pár percig mosolyogva nézte, majd rezignáltan megjegyezte, hogy a műben egyáltalán nincs kettős fúga.)

Nikischeken és Kocsisokon túl sorakoznak a lassabban vagy gyorsabban, de gyötrődve tanuló karmesterek ezrei – köztük én is. Mint annyi mindent, ezt is mindenki másképp csinálja, elmondom, én hogyan szoktam megismerkedni a darabbal.

Előképpel vagy anélkül

Amikor egy új zenemű a karmester látóterébe kerül, két eset lehetséges: vagy van már hangzó élménye az adott darabról, vagy teljesen szűz területet készül meghódítani. Bizonyos értelemben én ezt az utóbbi esetet jobban szeretem, mert ugyan nem támaszkodhatok mankóként a korábbi emlékeimre, viszont ilyenkor a felfedezés izgalma teljesen friss szemmel és füllel párosul, ami hosszú távon nagyon fontos szempont tud lenni. Az első találkozás ugyanis döntő fontosságú. Meggyőződésem, hogy itt is, akár a hangszeres gyakorlásnál, a tanulási/gyakorlási folyamat jelentős része nem más, mint az első átolvasás/eljátszás során rögzült hibák/félreolvasások kijavítgatása. Nem véletlenül írja Mozart egy levelében, hogy ő azt tartja felkészült muzsikusnak, aki az elé letett ismeretlen művet első olvasásra tempóban, hibátlanul és a megfelelő ízléssel eljátssza (erre ma azt mondanánk, hogy LOL, esetleg valami durvábbat), hiszen az agyunk félelmetes eszköz: már az első eljátszáskor tökéletesen rögzít minden apró részletet a mélyebb, tudatosan még nem előhívható memóriában. Persze nem ismerek olyan zenészt, aki Mozart elvárásainak meg tudna felelni, így marad nekünk földi halandóknak a sok-sok órás tanulás és gyakorlás. Pech.

Van kémia – nincs kémia

A magam részéről a darabokkal való ismerkedést legszívesebben egy jó alapos átzongorázással kezdem. Persze a Mozart-i „tempóban, hiba nélkül és ízléssel” helyett általában lajhár módon, ismételgetve, elemezgetve futok neki az első körnek. És rendszerint a melléktéma környékén már kiderül, hogy működik-e a darab és köztem a „kémia”, van-e szerelem első hallásra, vagy aprólékos, elhúzódó megszeretés vár ránk az együtt töltött órák során. Ha belobban a szenvedély fáklyája, az nagy öröm, mert – ahogy a valódi szerelemnél is – a nehéz, nemszeretem pillanatokon így szinte átsiklik az ember. Ami kicsit másképp van a „muszáj megszeretni” művek esetében.

Egy biztos: a karmesternek az egyik legfőbb feladata, hogy maximálisan felkészülve érkezzen meg az első próbára, hiszen általában ezen az első próbán, 10.00 és 10.10 között eldől, hogy milyen is lesz a koncert négy nappal később. Ehhez a felkészültséghez pedig még nagyon hosszú út vezet…

(folyt. köv. …)

______________

Szerző: Hámori Máté